tréning filozófiánk

tréningek képzések

tréningek fogalmak módszerek

képzési és tréninges referenciák

tréningel kapcsolatos publikációk

gyakori kérdések tréningekkel kapcsolatban

tréningcég elérhetősége

mercure consulting ügyfél rendszer tréningekhez

nyitott események enneagram

tréning blog

tréning érdekességek

selfness tréning

mercure consulting programok

MERT ÉN NŐ VAGYOK

"A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg."

Auguste Rodin

mercure consultingÖrök kérdés, néha elérhetetlennek látszó cél, sokszor megvalósuló törekvés, de mindenképpen egész női életünket átható vágy. Legtöbbünket már óvodás korában foglalkoztatja, hogy szebb legyen, mint a többi kislány. Néhányunknak sikerül, néhányunknak nem. Akiknek nem, azok ideig-óráig elnyomják ezt a vágyat, amely valahogy mégiscsak újraéled, mint egy főnix madár. Így aztán előbb utóbb foglalkozunk vele.

Hosszú évek óta foglalkozom az emberi élet - és mivel jómagam is nő vagyok -, a női lét rejtelmeivel. Nap mint nap törekszem arra, hogy minél teljesebb, minél boldogabb életben legyen részem mind nekem, mind az összes többi nőnek körülöttem. Hiszem, hogy ez lehetséges, csak tennünk kell érte. Igen ám, de mit? Lenyűgöznek az oly divatos "átalakítjuk" akciók. Bevallom, mindig megnézem tévében, újságban az "ilyen volt - ilyen lett" rovatot, és néha csendben irigykedek, amikor egy szürke kis egérből gyönyörű nőt varázsolnak. A szemünk előtt lesz a bábból pillangó. De aztán valami mégiscsak sántít. Többször találkoztam már "átalakított" hölggyel pár hónappal a változtatás után, és sokszor újra a bábot láttam. Csakúgy, mint a fogyókúrás programok esetében. Hihetetlen fogyásoknak vagyunk szemtanúi a médiában. Aztán döbbenten látjuk nádszálkarcsúnak hitt sztárunkat újra gömbölydeden. Hol van hát a kulcs, hogy a pillangó megmaradjon? Természetesen bennünk. Abban, hogy mennyire akarjuk tényleg a változást, és mennyire tudunk a megváltozott énünkkel azonosulni. Szépüljünk hát kívül-belül.

mercure consultingSok éve foglalkozom felnőttképzéssel, vezetek önismereti csoportokat, és azt látom, hogy mérhetetlen módon ragaszkodunk a már megszokott életünkhöz. A tudatunk képes bármilyen változást létrehozni, és bizony bármilyen változtatást felülírni. Ezért ha végérvényesen meg akarjuk őrizni a újat magunkon, akkor belül is változni kell. "Ahogy fenn, úgy lenn" tartja az örök érvényű igazság, vagyis nem lehet csak kívül változni. Ha ugyanazt a folyamatot elindítjuk kívül-belül, akkor biztosak lehetünk a tartós eredményben, legyen az smink, frizura, fogyás vagy bármi. Az egyszerre történő változásban tud segíteni egy támogató légkörű csoport, és egy szakértő tréner. Lépj be bátran ebbe az új világba és tapasztald meg te is a csodáit, hogy megélhesd, milyen GYÖNYÖRŰ NŐ is vagy valójában.

Magyar Judit - tréner, coach, NŐ

További részleteket a "Jelentkezés" címszó alatt találhattok.

vissza

mercure consulting kft (c) 2007